A mami mesél

RUDI  ÉS  HANGYA  BARÁTAI

           Élt egyszer, valahol a messze földön egy fabrikálós, barkácsolós kisfiú.

Alig fejezte be a tanulást, máris nekiállt fúrni-faragni, fűrészelni, forrasztani. Így volt ez minden nap.

-- Ez a gyerek vagy feltaláló lesz, vagy tudós, majd meglátjátok. -- mondogatta apja.

Egyszer Rudi addig-addig mesterkedett szerelt, míg összeállított egy kis űrhajót. Olyan volt ez majdnem, mint az igazi, csak sokkal, de sokkal kisebb.

-- Működik is? -- kérdezte tőle Zoli, a barátja.

-- Működik bizony! -- húzta ki magát büszkén Rudi.

-- Próbáljuk ki!? -- kérte Zoli.

-- Ki is próbáljuk, de nem üresjáratban. Szólok a hangya barátaimnak, ők lesznek az utasok, ha elvállalják.

Fel is kereste a hangyákat a kertben. Ugyanis ott építettek egy óriási várat maguknak.

Rudi tehát a hangyabolyhoz lépett, és így szólt:

-- Szerbusztok barátaim. Dolgoztatok amint látom. Hiába ti valóban szorgalmasak vagytok.

-- Szia. -- köszöntek a boly lakói. -- Segíteni szeretnél nekünk egy kicsit? -- vették körül a kis hangyák a fiút. -- Hoztál valami finom csemegét?

-- Nem, semmit nem hoztam. Beszélni szeretnék veletek. Építettem egy űrhajót. Ki kellene próbálni. Önként jelentkezőket toborozok az izgalmas útra.

Néma csend követte Rudi szavait.

-- Nézzétek, ez az űrhajó. Nos, ki akar világ körüli repülésre indulni?

Még mindig csend. A hangyák meg sem moccantak.

Rudi erre nem számított, azt hitte túljelentkezés lesz.

-- Nincs jelentkező? -- lépett oda Zoli. -- Csak nem vagytok gyávák? -- kérdezte a hangyáktól.

Erre megmozdult az egész boly.

-- Még, hogy mi gyávák! -- morgolódtak, azzal sorakoztak az űrhajó előtt a beszállásra.

Amikor meglett a létszám, Rudi így szólt:

-- Ennyi fér be. A többiek majd legközelebb repülnek, ha visszatért az űrhajó.

A két fiú feltöltötte az űrhajó raktárait vizes palackokkal, kenyér és sütemény morzsákkal, és végül kiadták a jelszót az indulásra.

Rudi visszaszámolt:

-- Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy és zéró! Jó utazást! -- azzal megnyomta a távirányító gombját, és az űrhajó, mint a villám, olyan gyorsan emelkedett a magasba, és tűnt el a két fiú és a lent maradt hangyák szeme elől.

-- Ugye visszajönnek? -- kérdezték aggódva a hangyák a fiúktól.

Rudi megnyugtatta őket:

-- Visszajönnek. Most bemegyek a szobámba, és rádió összeköttetést keresek az űrhangyákkal.

Zoli követte. Kíváncsi volt merre repül, milyen magasra jutott az űrhajó.

Rudi bekapcsolta a rádiót, fülére tette a fülhallgatót, és csavargatni kezdte a hullámhossz kereső gombot. Recsegett kezdetben a rádió, és zúgott rettenetesen, de egyszer csak az éteren keresztül tisztán lehetett hallani a hangyák kicsit félénk hangját:

-- Halló! Halló! Itt vagyunk! Idefönt minden rendben, a műszerek nagyszerűen működnek. Jól érezzük magunkat. A monitor képernyőjén követni tudjuk merre repülünk.

-- Ügyesek és bátrak vagytok! -- dicsérte meg hangya barátait Rudi. -- Ezen a hullámhosszon naponta kétszer foglak hívni benneteket.

Kikapcsolta a rádiót, és Zolira nézett:

-- Hurrá! Sikerült!

-- Nagy vagy! -- ismerte el barátja. -- Te valóban feltaláló leszel.

Ezután Rudi ígéretéhez híven, naponta érdeklődött kétszer, hogy m történik fenn az űrben. Minden alkalommal megnyugtató választ kapott a kis űrrepülő hangyáktól. Így ment ez három napig.

Hanem a negyedik nap, alig hangolta rá a rádiót az űrhajó hullámhosszára, máris kétségbeesett "SOS" jelzést hallott.

-- Segítség! -- kiáltottak a hangyák rémülten.

-- Itt vagyok! Mi a baj? -- kérdezte aggódva.

-- Elsuhant mellettünk egy meteor, és letörte a radarunkat!

-- Ez nagy baj, mert így nem tudjátok érzékelni a körülöttetek repülő tárgyakat. -- sóhajtott a fiú.

Pillanatig gondolkozott, majd eszébe jutott a megoldás:

-- Nyugodjatok meg, egy rakétával fellövök egy új radart, s azt ti fel tudjátok erősíteni. Jó lesz?

-- Igen. -- válaszoltak a hangyák kissé megnyugodva.

Rudi neki is látott a munkának, és pár óra múlva közölte barátaival, elindult az új radar.

-- Szóljatok, ha megérkezett. Rádión keresztül utasítással segítek a helyére illeszteni.

Meg is történt a szerelés.

-- Ügyesek és bátrak vagytok! -- dicsérte meg a kisfiú újra hangya barátait. -- Ha megkerültétek a Földet, és vissza szeretnétek jönni, csak szóljatok.

S ezután naponta rádión beszélt velük szokás szerint.

Fent minden rendben volt. Egyik nap a vezérhangya, arról kezdett panaszkodni, hogy fogytán az ennivalójuk.

-- Úgy látszik ez az izgalmas repülés meghozta az étvágyunkat.

-- Sebaj. -- mosolygott Rudi. -- Újabb rakétával küldöm a pótlást.

A második rakéta fellövése is mesterien sikerült. Barátja, Zoli egyre jobban csodálta Rudit, és mi tagadás irigyelte is egy kicsit.

Rudi közben nem feledkezett meg a kertben maradt hangyákról sem.

Kiment hozzájuk, és elmesélte nekik, milyen remekül érzik testvéreik magukat a világűrben.

-- Kár, hogy mi nem fértünk be. -- mondták a szorgos hangyácskák.

-- Megígértem, hogyha visszajönnek az űrhajóval, titeket repítelek fel a bolygók közé. -- nyugtatta meg őket a fiú.

Hetedik nap örömrivalgás közepette jelentették az űrhangyák, megkerülték a Földet.

-- Akkor, ha ti is úgy akarjátok, irány a jó öreg Föld! -- mondta Rudi, és megnyomta a távirányító "VISSZA" jelzésű gombját. Azonban nem történt semmi. Az űrhajó, a hangyákkal a fedélzeten, megkezdte a második kört a Föld körül.

Rudi megijedt. Hiába nyomta egyre erősebben és izgatottabban a gombot, az űrhajó nem engedelmeskedett. Nem reagált rá.

A hangyák is észrevették odafent, hogy valami nincs rendben.

-- Halló! Halló! Kis barátunk, baj van? Nem tudsz levinni bennünket?

A kisfiú nem tudta mire vélni a dolgot. Nem akarta megijeszteni a barátait, de áltatni sem akarta őket.

-- Most valóban nem tudlak lehozni benneteket, de mindent elkövetek, hogy rájöjjek, hol a hiba.

S szerelt, és gondolkozott. A műszerekkel minden rendben volt. Hibát nem talált.

Megpróbálta újra az irányítót, de semmi visszajelzés, hogy működne.

-- Valami baj van? -- kérdezte tőle Zoli. -- Látom ideges vagy.

Rudi nem felelt. Le-fel járkált a szobában, hangosan gondolkozott.

-- Ha minden műszer működik, akkor mi lehet az oka, hogy a távirányító nem működik?

Egyszer csak megállt, és a homlokára ütött.

-- Megvan! Persze a radar! -- kiáltott fel boldogan. -- Halló! Halló hangyácskák!

-- Halló! Itt vagyunk! -- jelentkeztek az űrből máris. -- Meg van a hiba? -- érdeklődtek.

-- Igen. Igen. -- válaszolt Rudi. -- Nem jól áll a radarotok. Nem jó irányba állítottátok be, amikor a törött helyébe felszereltétek az újat. Fordítsátok el harmincnyolc fokkal kelet felé!

A hangyák rögtön követték az utasítást, és fordítottak a radaron.

-- Készen vagyunk. -- jelezték a fiúknak.

Rudi most megnyomta a távirányító gombját, és az vissza is jelzett, hogy az űrhajó megkezdte a leszállást.

-- Nagyon figyeljetek rám hangya barátaim! -- szólt a rádióba a kisfiú. -- Földközileg én irányítalak benneteket, de ha közel értek a Földhöz és a komputereteken megjelenik a piros jelzés, azonnal nyomjátok meg az ejtőernyő jelzésű gombot. Az kinyitja az űrhajó ejtőernyőjét, s ha jól számolok, épp az udvar közepén fogtok landolni. Szerencsés leszállást! -- köszönt el tőlük.

Pár óra múlva a két fiú és a lenti kis hangyák, akik felmásztak a fűszálakra, fel is fedezték a feléjük szálló űrhajót, amely libegve közeledett.

A szerencsés földre érést nagy dínom-dánommal ünnepelték meg. Még most is emlegetik az izgalmas űrrepülést.